Hirtelen minden elsötétült előttem. Nem láttam mást, csak sötétséget. A lábam remegett, majd egyszer csak összeestem.
-Hé! Hé! Collin! - hallottam a kiáltást, de nem láttam semmit.
Majd később…nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el, mert nem éreztem az idő múlását, forgott velem a világ…egyszer csak hideget éreztem , csobbanást. Késztetést éreztem , hogy kinyissam a szemem. De nem sikerült. Erősen próbálkoztam. Lángolást éreztem a szememben…sőt, a fejemben, majd az egész testemben.
Majd egyszer csak mindez elmúlt, a szemem kinyílt. De nem emlékeztem semmire. Egy terembe voltam tele emberrel, díjakkal, kupákkal, érmékkel és oklevelekkel.
- Végre! Azt hittem már sosem kelsz fel! - kiáltotta James, az unokatesóm.
- Collin drágám! Megnyerted a versenyt! Első lettél! Te kaptad a kupát fel tudod ezt fogni? - kérdezte Emily nagyi
Hirtelen minden beugrott. És el sem tudtam hinni. Amire legutóbb emlékeztem, hogy egy szinpadon állok, a többi versenyzővel együtt. Mert egy veesenyen vagyok. Táncversenyen. És jól hallom? Megnyertem a versenyt? Istenem!!! Istenem…istenem… Körbenéztem. Körülettem emberek. Mindenki engem figyelt, a reakciómat.
- Úristen! Jól vagyok…jól vagyok… - mondtam.
Gyógyszerekkel tömtek, majd mek kellett innom egy pohár valamit. Blöh. Borzalmas íze volt. De picit jobban lettem tőle. A kezembe nyomták a kupákat és az okleveket, majd kitessékeltek minket. A nagyim kocsijával mentünk haza. Egy nagy házban élünk.( A nagyi, a kuzinom, az apám, és a nagynéném.) Anyu autóbalesetben halt meg, még nagyon pici voltam.
Otthon is még kész sokkban voltam. El sem hittem, hogy megnyertem egy világhírű versenyt! Hihetetlen! Nagyon vidám hangulatban voltam egész este, és a naplómat irtam, amikor akaratom ellenére elszenderegtem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése