1. rész

Nagyon fáradt vagyok. Mostanában csak próbákra járok, meg versenyekre. Amik nagyon lefàrasztanak. Persze szeretem a táncot, de a jóból is megárt a sok. A fáradtsághoz hozzátartozik a családom, ha ők nem  lennének, én mindig friss lennék és üde…De a családom napról napra csak fársztóbb.
Elég furcsa családban élek. Nem elég , hogy csonka, az összes tagja dilis…Kivéve én és a kuzinom. Nagyi hipohonder…Mindent bebeszél magának. Otthon nem lehet, csak mindig rend és tisztaság, mert a végén még megtámadnak minket a bacik, vagy pormérgezést kapunk. Hajjaj… Apám paranoiás…mindentől fél, kisebb koromban sehova sem engedett el, csak felnőtt kísérettel…Ajj, de ciki. Szerencsére ezt már nem tudja megtenni, mert huszonkét éves vagyok. A nagynéném pedig…hát igen, a drágalátos Emma néni…hát ő màr a diliházat is megjárta. Szentül állítja, hogy szellemeket lát, meg ufókat, földönkívülieket, meg minden más szörnyfélét. Tiszta bizarr… Persze mi tudjuk, hogy ez a korral járhat, agyára ment már a sok fizika. Ő fizikus, a csslád fizikusa. Bàr a diliházas incidens óta szerintem lemondhat a karrierjéről. Hát, mint látjátok csak én és James vagyunk egész normálisak. Csak hallgatunk és bólogatunk. A családi vacsi a legrémesebb. Nincs annál rémesebb. Én próbálok tudomást sem venni a többiek jelenlétéről, de aligha sikerül, folyton hallgatnom kell nagyi prédikációit, apu tilalmait, és a nagynénim új látomásait.
- Collin! Már megint elfelejtetted kivinni a szemetet! Még a végén beköltözik hozzánk valami leprát hordozó bogár! Vacsi után szeded magad, és kiviszed a szemetet!(Igenis kapitány! Mi? Milyen bogár?)
- Mostantól soha nem nyithatjàtok ki az ablakaitokat, mert azt hiszem tegnap befészkelt hozzánk egy fecskecsalád.( Et milyen már?)
- Képzeljétek! Lesz egy Rudi nevű tacskónk! Ja, és egy Margit nevű szellem él a nappalinkban!( ISTENEM!)

Szóval, ez az én családom. Képzelhetitek milyenek a mindennapjaink. Én öt éves korom óta minden nap keményen balettozok. Ez az életem. Anyu híres balettàncosnő volt, de apu nekem szigorúan megtiltotta(?) , hogy anyu nyomdokaiba lépjek. Viszont amikor Emily nagyi megtudta, hogy szeretnék balettórákat venni, kicsit kutatgatott, és egy halom cédét vett elő, amin anya fellépései voltak. A cédéket majdnem egy évig minden nap órák hosszát nézegettem, majd megtanultam róla az alapokat. Később nagyi elvitt egy híres tánciskolába. Majd az első vilàghírű versenyemet három éve nyertem meg. Persze természetemhez híven, eredményhirdetéskor az izgalom átvette rajtam az irányítást, és elájultam, majd összeestem.  Azóta versenyekre jàrok több- kevesebb sikerrel. Már az egész világban ismernek egynéhányan, azóta sok minden változott. Napi húsz órában táncolok. Strapálom magam. Kicsit lazítanom kéne.

James, az unokatesóm három évvel idősebb nálam. Mindig olyan volt nekem mint egy bátyó. Születésem óta védelmezett. Ha rossz kedvem van mindig Huginak szólít, és könnyen megvigasztal. Imádom őt, mint a testvéremet!

Nagyival mindig jóban voltunk. Együtt csintalankodtunk apám ellen. Mindig benne volt a buliban. Persze ha kitakarítottam a szobám…

Én a nagynénimet, James anyukáját vallom a legfurcsábbnak. Mégis önzetlen és kedves. Sose voltunk puszipajtások, de nem vagyunk haragba egymással. Egyszerűen ő is ott lakik ahol én. És kész.

Apuval kicsi korunkban sokat játszottunk és nevetgéltünk…de már nem. Anya halála óta zárkózott és parancsolgató. A semmitől is próbál megvédeni. Ugyanis anya autóbalesetben halt meg. Még egész pici voltam. Nem is ismertem nagyon. Nem emlékszek belőle sokra. De egy biztos. Kedves volt, szeretnivaló, és szerette picike családját.

Na de hagyjuk a múltat. Nem kell felbolygatni. Térjünk vissza a jelenbe.
Amint mondtam, iszonyú fáradt vagyok. Amikor délután egy picit aludni próbáltam, megjelent a tánctanárom, és négy óra hosszát kellett lenyomnom. Ami a szokásoshoz képest semmi, de most…most alig bírtam.
Amikor vacsi után ekmentem picit aludni, amint lecsuktam a szemem, a nagyi jött. A garázst kellett kitakarítani.
Szeretem a nagy házunkat, de nyilván ha kisebb lenne, sokkal kevesebbet kéne a takarítással foglalkozni, most csak a nyűg van vele.

Hajnali egy óra van. Màr le se tudom csukni a szemem.  James a  zenét bömbölteti, nekem meg csak a tánc kombimon jár az eszem. Ugrás, plié, zsöté, tripla turr…és ismétlés… Ajjaj. Holnap országos verseny. Délelőtt még sok próba vár rám.



Hajnali három óra és én nrm bírok aludni. Jó! Felálltam,  forogtam picit……picit…csak egy egész keveset…míg rá nem dőltem az ágyra…és  le nem csukódott a szemem. Álmomban egy ismeretlen helyen jártam. Egy helyen…ahol minden nyugodt, és a feladatod az, hogy pihenj és relaxálj…

Prológus

Hirtelen minden elsötétült előttem. Nem láttam mást, csak sötétséget. A lábam remegett, majd egyszer csak összeestem.
-Hé! Hé! Collin! - hallottam a kiáltást, de nem láttam semmit.
Majd később…nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el, mert nem éreztem az idő múlását, forgott velem a világ…egyszer csak hideget éreztem , csobbanást. Késztetést éreztem , hogy kinyissam a szemem.  De nem sikerült. Erősen próbálkoztam. Lángolást éreztem a szememben…sőt, a fejemben, majd az egész testemben.
Majd egyszer csak mindez elmúlt, a szemem kinyílt. De nem emlékeztem semmire. Egy terembe voltam tele emberrel, díjakkal, kupákkal, érmékkel és oklevelekkel.
- Végre! Azt hittem már sosem kelsz fel! - kiáltotta James, az unokatesóm.
- Collin drágám! Megnyerted a versenyt! Első lettél! Te kaptad a kupát fel tudod ezt fogni? - kérdezte Emily nagyi
Hirtelen minden beugrott. És el sem tudtam hinni. Amire legutóbb emlékeztem, hogy egy szinpadon állok, a többi versenyzővel együtt. Mert egy veesenyen vagyok. Táncversenyen. És jól hallom? Megnyertem a versenyt? Istenem!!! Istenem…istenem… Körbenéztem. Körülettem emberek. Mindenki engem figyelt, a reakciómat.
- Úristen! Jól vagyok…jól vagyok… - mondtam.
Gyógyszerekkel tömtek, majd mek kellett innom egy pohár valamit. Blöh. Borzalmas íze volt. De picit jobban lettem tőle. A kezembe nyomták a kupákat és az okleveket, majd kitessékeltek minket. A nagyim kocsijával mentünk haza. Egy nagy házban élünk.( A nagyi, a kuzinom, az apám, és a nagynéném.) Anyu autóbalesetben halt meg, még nagyon pici voltam.
Otthon is még kész sokkban voltam. El sem hittem, hogy megnyertem egy világhírű versenyt! Hihetetlen! Nagyon vidám hangulatban voltam egész este, és a naplómat irtam, amikor akaratom ellenére elszenderegtem…